2009. június 25., csütörtök
Fwd: Tudnivaló nyárra :) ELTE
From: Várhegyi Júlia <varhegyij(at)forrai.eu>
Date: 2009/6/25
Subject: Tudnivaló nyárra :) ELTE
Kedves (Még) Elsőéves Levelező Intézményi Kommunikátorok!
Pár információra szeretném felhívni a figyelmetek:
Megtörtént a tantárgyak ETR-be való bevitele, így Ti is tudomást szereztek osztályzataitokról. A félévi lezárás még nem történt meg mindenkinél, hiszen a szakmai gyakorlatos papírok leadási határideje augusztus vége volt. Szeretném rá felhívni a figyelmetek, hogy már lehet (és kell is :) ) regisztrálni az ETR-ben a 2009/2010-es tanév őszi félévére. Kérem, mindenki nyilatkozzon a rendszerben a tanulmányi szándékairól az őszi félévet illetően!
Augusztus vége felé, ahogy elkészülnek az órarendek, küldöm Nektek körímélen a levelezős órarendet. Szintén ősszel lesz az ETR-ben a tantárgyfelvétel is, érdemes figyelni az ETR-t ebből a szempontból is, de én is külön foglak rá Benneteket figyelmeztetni.
Akinek eddig minden tantárgya elvégzésre került, haladhat továbbra is a mintatanrend szerint. Akiknek előző félévben vagy most volt tantárgyi elmaradásuk, azokkal egyenként e-mailen fogok egyeztetni szeptemberig, hogy milyen tantárgyat lehet felvenni majd ősszel, ill. mit érdemes az elmaradt tárgyak közül vizsgakurzusként felvenniük.
Aki a nyári szakmai gyakorlatát Nálunk/Velünk tölti (az Ég óvja őket :) ), kap e-mailen visszajelzést a telefonon már egyeztetett időpont(ok)ról.
A szakmai gyakorlatos papírt folyamatosan, egész nyáron le lehet adni személyesen (minden hétköznap van ügyelet 8.15-15.50 között, csak kérem, hogy a nevemre írt borítékba vagy nejlonba adjátok le), e-mailen beszkennelve, vagy szintén a nevemre küldött faxon (350-17-82).
Legközelebb elérhető 2009. július 13-tól 2009. július 31-éig leszek.
Jó nyaralást, kellemes pihenést kívánok Mindenkinek! J
Üdvözlettel:
Várhegyi Juli
2009. június 23., kedd
Fwd: gyakorlat
From: Ludvig Melinda
Date: 2009/6/23
Subject: gyakorlat
Kedves János!
1 fő gyakornokot vár a Story, sajnos fizetés nincs, szellemileg nem jelent kihívást a munka, de kapcsolatépítésre jó.
Akit érdekel, jelezzen vissza.
Szép nyarat,
Üdvözlettel: Ludvig Melinda
2009. június 14., vasárnap
Félév vége
a csoport nagy részének a szombati filozófiavizsga volt az utolsó, ezzel befejeztük a második félévet is. Ahogy elnézem, alapvetően elég jó eredmények születtek most is. Akinek még javító- vagy pótvizsgája van, azoknak még kitartás és hajrá :) a többieknek kellemes nyarat és jó pihenést!
Személyes rész: köszi szépen még egyszer a dedikált könyvet és azt, hogy eszetekbe jutott/am! ;)
2009. június 12., péntek
2009. június 10., szerda
Fwd: Szakmai gyakorlat
From: Várhegyi Júlia <varhegyij(kukac)forrai.eu>
Date: 2009/6/10
Subject: Szakmai gyakorlat_2009.nyár_levintkomm1
Kedves Levelező Elsőéves Intézményi Kommunikátorok!
Szeretném pontosítani a szakmai gyakorlatotok óraszámát: 2009 nyarán 240 órás (30 napos, napi 8 órás=6 hét) szakmai gyakorlaton kell részt vennetek. Küldöm Nektek a szakmai gyakorlathoz a beszkennelt Együttműködési megállapodást, illetve az Igazolólapot. Aki a munkáltatójától hoz igazolást, annak természetesen nem kell kitöltenie a csatolt dokumentumokat. Az igazolásokat (bármelyik típus is) 2009. augusztus 25-éig várom. Ami feltétlenül sürgős: várom visszajelzéseiteket, hogy ki (munkáltató/általatok keresett gyakorlóhely/mi helyezünk el) igazolja számotokra a szakmai gyakorlatot!
Üdvözlettel: Várhegyi Juli
2009. június 9., kedd
Fwd: Non-stop vizsgainfók_ELTE1
From: Várhegyi Júlia <varhegyij(kukac)forrai.eu>
Date: 2009/6/9
Subject: Non-stop vizsgainfók_ELTE1
Kedves Elsőéves Levelező Intézményi Kommunikátorok!
Két vizsgázással kapcsolatos információra szeretném felhívni a figyelmetek:
- Aki a Bevezetés a filozófiába tantárgyból nyújtott mai teljesítményével nem volt elégedett, szombaton, a másik meghirdetett időpontban javíthat a kapott osztályzatán Dr. Dominik Gyula tanár úrnál!
- Annak, aki június 6-án, szombaton nem vizsgázott le Bevezetés a szociológiába tantárgyból, június 13-án, szombaton van lehetősége megírni az elmaradt írásbeli vizsgát a Bevezetés a szociálpszichológiába tantárggyal együtt!
Jó tanulást kívánok, már nincs sok hátra a vizsgaidőszakból! J
Üdvözlettel: Várhegyi Juli
2009. június 6., szombat
Szociológia eredmények
Küldöm Nektek csatolva a mai Szociológia vizsga osztályzatait. :)
A tesztek kitöltésében nyújtott együttműködéseteket köszönöm!
Üdvözlettel: Juli
Szociálpszichológia
Bevezetés a szociálpszichológiába - kollokviumi tételsor A mellékelt tételek nem nekünk készültek igazából, de lehet, hogy ezt-azt fel lehet belőle használni, mondjuk úgy, kicsemegézni :) a színe-javát. [E.]
Friss, szkennelt anyagok: http://157.181.67.225/ik/szocpszi/
2009. június 5., péntek
Fwd: Bev. a filozófia vizsga+Kérés_ELTE
From: Várhegyi Júlia <varhegyij(at)forrai.eu>
Date: 2009/6/5
Subject: Bev. a filozófia vizsga+Kérés_ELTE
Kedves Elsőéves Levelező Intézményi Kommunikátorok!
Mivel két időpont volt megadva Filozófia vizsgára, kérem, hogy egy diák vegye át tőlem holnap reggel a jelentkezési ívet, s aláírásotokkal jelezzétek majd az átadott papíron, hogy melyik időpontra jöttök! Köszönöm.
Még egy kérés: az ELTE felkérésére, egy nagyobb felmérés keretén belül végzünk egy statisztikát a hazai egyetemeken zajló felsőfokú szakképzés eredményességéről. Ehhez kérnék, szintén holnap, nyolc bátor jelentkezőt, aki önként (és dalolva J) kitöltené a több oldalas, no name kérdőívet.
Segítségeteket előre is köszönöm, üdvözlettel: Juli
Fwd: Bev. a komm.elm.-be és Civtört.II. vizsgajegy+UV időpontok
From: Várhegyi Júlia
Date: 2009/6/5
Subject: Bev. a komm.elm.-be és Civtört.II. vizsgajegy+UV időpontok
Kedves Elsőéves Levelező Intézményi Kommunikátorok!
Küldöm számotokra a Bevezetés a kommunikációelméletbe és a Civilizációtörténet II. vizsgán elért eredményeket:
A Ludvig tanárnő által kijelölt UV időpont mindkét tantárgyból:
2009. június 6. szombat 12.00
Az UV-díjat, 1500,- Ft-ot kérjük, a vizsga napján (holnap van titkársági ügyelet!) fizessétek be a Titkárságon, hétköznap 8.00 –15.00 között!
Sok sikert kívánok és jó tanulást: Várhegyi Juli
Mucsi tanár úr + tételek )
- VIZSGA JÚNIUS 6. 8:00
- Szociológia - kollokviumi tételsor
Fwd: Műfajismeret II. tételsor
Műfajismeret II. tételsora :
- tételsorhoz kapcsolódik egy gyakorlati rész is, amelyet a vizsgán fogtok megkapni.
http://docs.google.com/Doc?id=df782z3t_453hq6pzhhk
Üdvözlettel: Várhegyi Juli
2009. június 4., csütörtök
Kötelező irodalom műfajismerethez
MÉG ELSŐ FÉLÉVRŐL fogalomgyűjtemény Fannitól- társ.elm. - szociológia
Kigyűjtögettem szociológiából fogalmakat. Ha tesztes lesz, akkor lehet, hogy ki kell egészíteni vagy meg találni a kérdésre a megfelelő fogalmat... szóval még jól jöhet :)
2009. június 2., kedd
Fwd: Június 6 és június 13. Nincs büfé!
From: Várhegyi Júlia <varhegyij@forrai.eu>
Date: 2009/6/2
Subject: Június 6 és június 13.: Nincs büfé!
Kedves Diákok és Hallgatók!
A 2009. június 6-i és június 13-i szombati vizsganapokon a büfé nem fog üzemelni, úgyhogy élelemről, nassolnivalóról, az életfunkciók fenntartásához szükséges bárminemű táplálékról ezen a napon Nektek kell gondoskodnotok.
Üdvözlettel: Várhegyi Juli